(régebben.)
...........................................
Rámestvéledt,
Egyedülködöm.
Hogy hogy nem
fáj a lelkem
árnyék vetült rám
és árválkodom
és a paranoiám felhabzsol engem.
*
Négy napja nem adott hírt magáról. A színpadon csakmiketten, a szorongásom és én. Annyira zokogtam hogy most mindenem fáj. Hangtalanul és nagyon gyerekes eltorzult arccal szeretek sírni. Harsányan nem is igen megy.
Az én sírásom halk és gonosz, végig figyeltem magam a tükörben, ahogy piros bohóc orrom duzzad, a szemeim vöröslő kristálypocsolyák, a homlokomon stigmaként gyűrödik a kétségbeesés hullám, és első fázisként minden izmom görcsbe rándul, záróakkordként pedig elenged.
(...)
Az ábrándéhes a legvisszataszítóbb. Béklyó a lábra és a lélekre. Nyákos csúszómászó, feltölt az álmaival, aztán kiszívószálazza belőlem.
Mindegyik belémpakolja a vágyait. Ha egy is az aurámhoz ér, már érzem, hogy nyomná, tuszkolná le a torkomon-orromon-fülemen a sok vágymagot, hogy azután leszüretelhesse a beteljesedést.
Nem akarok szentély lenni az öntömjénező rajongásotokohoz, ezt értsétek meg.
Amikor még naiv voltam (retrospektív) I.
2007.11.05. 13:36 :: Gumicsivá
1 komment
Címkék: szerelem árnyék naiv fáj paranoia ábrándéhes férfiállat
A bejegyzés trackback címe:
https://gumicsivarosszkedve.blog.hu/api/trackback/id/tr20219074
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
proteus · http://taxismundi.blog.hu 2007.11.20. 03:53:28
mikor anyáék elmentek és egyedül maradtam, kezemben a kenyérvágó késsel néztem a tévét, éjfél után már csak a sisteregve vonuló hangyákat. a kést a fotelben hagytam és a villany tekerőjéhez mentem. és lecsavartam addig, míg alig világított. álltam egy darabig ott, a kés és a tekerő között. aztán visszamentem és lekuporodtam a félhomályba. kísérlet.