Az elmúlt másfél napban egy alaptéma körül forognak a gondolataim.
Az ember és ember közötti meg nem értés és meg nem értettség ocsmány jelensége. Arra jutottam, hogy aki nem törekszik a másik látására, az nem is él igazán. Arra jutottam, hogy milyen csodálatos vagyok is ÉN, mivel erre törekszem. Másodpercekre talán sikerülhet átérezni a másikat, ezekért az élvezetekért hajtok. Gondolatmenetem végén ismét megdícsértem magam mintegy összegzésként.

TOVÁBBÁ, rá kellett döbbennem, hogy bár körülbelül egy hete beteg vagyok, alig realizáltam. Nem élveztem ki ezt a ritkán adódó alkalmat. A betegség egy lehetőség például arra, hogy a fizikai fájdalmaimban elmélyüljek.

Este aztán csak észbekaptam. A konyhában üldögéltem egy bögre ízetlen ám nyelőcsőégető filteres löttyel, és anyámmal beszélgettem át a szomszédos ablaktalan szobába, az AIDS eredetéről. "Valami buzeráns megdugott egy majmot. Egyszer. És ezért először a buzik között terjedt el. A majmoknál ez egy normális vírus de az emberekre halálos. És egy buzeráns kezdte." Hallottam hogy anyám közben a mobilja gombjait recsegteti. "Miért van Afrikában a legtöbb AIDS-es?" (ritkán, de azért merek kérdéseket feltenni.) "HÁT nem tom." - mélázott anyám. -"Sok a prostituált. Meg nem kapnak elég felvilágosítást." Ezen elgondolkoztam picit aztán elmentem aludni.

Másnap reggel kezdtem az önmegfigyelést. A kezdetekhez a hétfő a legmegfelelőbb nap.

Egyébként is kellemesen introvertált és meditatív állapotot élek meg részben a betegségnek hála.

Attila odalomposkodott hozzám a szünetben, míg a kapucsínómat ittam, és rámgörnyedt vénséges kamaszhangon. "Amúgy minden rendben? Szóval..." - a töredék mondatok jelleméhez tartoznak. "Kellemesen introvertált és meditatív állapotot élek meg" - válaszoltam. - Tudod. A lebegés." "Én útálok így beteg lenni, szóval így..." "De ha valamit nem élvezel azzal elfecsérelsz egy csomó időt." "Nem hiszem hogy elfecsérelek egy csomó időt, tehát így..."