Mernétek tagadni, hogy az élet checkpointokból áll?

Ne gizduljatok. A pálya végét nem látja senki.

A dohányzás megnyugtat. Ott egy pad. Leülsz. Rágyújtasz. Kapsz öt perc haladékot.
Lehet jutalmazás, vagy büntetés. Éppen mihez van kedved.

Szívhatod, ha pusztulni akarsz és szívhatod, ha úgy érzed, akár örökké is elélsz ennyi energiával.

Jól jön ha zavarban vagy. Vagy ha nem akarsz pofázni a másikkal. Vagy ha éppen pofázni akarsz vele.
Rágyújtani előtte, utána, evés alatt, helyett, dugás alatt, után, helyett.

És az ízek. A kék LM volt életem első cigije. Aztán megváltozott, valami faggyús mellékízt vett fel, azóta utáltam, de régen benne volt a nyár, meg a szöcske is.
Eleinte tele voltam ruppóval, ezért piros marlbit vettem, anyám, háromnegyed teli dobozokat dobáltam szanaszét, mert önkényesen úgy döntöttem, mégsem kívánom, bazmeg csöveseknek osztogattam.
Aztán nem volt keret, csak kék vájszroyra, amire a kocsmábajáros hígpunk kultúrkör szoktatott rá, meg a ratyi seggemlógagyatábóldíler underground.
Aztán jöttek a behatások, kék bondot szívott, ezért elkezdtem kék bondot szívni.
Noha az éppen egy kevéssé dellás időszaka volt, mint később megtudtam, ezért szorult rá.

Szerelmünk, a füst.
Valami igazán intim.